2008. június 11., szerda

Beszélő

Van egy kis szabadidőm. megpróbálom megzabolázni az ujjaimat, mintha gondolatokat önteni belé.

Tanár vagyok. Ez fontos. Valahogy mindig fontos volt. Sajátos pózt ad a létezésemnek. Részvét és csodálat a környezetem szemében, de érdekes módon ez nem rajtuk múlik, sokkal inkább rajtam.

Nem igazán ismerem a munkatársaimat. Tavaly ősszel kerültem ide, és ha éppen lyukasórám van, elvonulok a számtekbe, bekapcsolom a gépet és élem az életem a bitek között.

Bizonyítványokat nyomtatunk az alsósoknak. Ilyenkor kénytelen kelletlen beszélgetni kell a kollégákkal. Mindig nehezen indul. Többnyire az én hibámból. Ritkán vagyok kíváncsi. Ritkán jutunk túl sablonos paneleken.

Van egy zsidó származású kolléganőm. Mesélte, hogy Ő annyira zsidó amennyire Őt lezsidőzzák. Itt maradt Magyarországon, mert a nyelv idekötötte. Leidegenszivűzik.

Mit jelent? Mitől vagyok én magyarabb, mint Ő? Nem tudom...

Emlékszem az egyik szobatársam mondta, hogy Ő nem antiszemita, mert neki semmi baja nincs a zsidókkal, de minden cigányt tarkón lőne.

Nevetséges.

0 megjegyzés:

Erről - arról --- About

Nincs sok mondanivaló, ezért is gyötröm a masinát. Beszéljen, mutasson helyettem.

I have not too much to say, that is why I persecute the photomachine. To speak, to show instead of me.

Ide kukkantok be . . . olykor olykor